Konténerszállítás, sittszállítási tudnivalók

Konténerszállítás, sittszállítási tudnivalókAz építkezéskor, felújításkor keletkező hulladék tárolására, elszállítására a konténer rendelés a legjobb megoldás. Következzen néhány tudnivaló, fontos információ a konténeres sittszállításról.

Először is nagyon fontos tudni, hogy veszélyes hulladékot nem szabad a konténerbe dobni. A veszélyes hulladékok megsemmisítésére külön szabályok vonatkoznak. A konténerbe sittet, háztartási hulladékot, vegyes hulladékot, zöld hulladékot és lomokat lehet pakolni. Arra is ügyelni kell, hogy nem szabad púposra pakolni a konténert, hanem a tetejétől maximum 25-30 cm-re, különben az autó nem fogja tudni felemelni, és ki kell belőle pakolni. Érdemes tehát a rendelés előtt meggondolni, hogy mennyi hulladékot szeretnénk elszállíttatni, és annak megfelelő méretű konténert rendelni.

A felemelésnél az is fontos, hogy a konténer maradjon abban a helyzetben, ahogyan a konténeres autó lerakta azt. Ha olyan helyre mozgatjuk a konténert, ahol az autó nem tudja felvenni, az egészet ki kell üríteni, majd átmozgatni. Ezt kerüljük el mindenképpen.

Ha közterületen szeretnénk elhelyezni a konténert, akkor területfoglalási engedélyre lesz szükség, amit az illetékes önkormányzat tud kiállítani. Az engedélyt már a konténer kiszállítása előtt be kell szerezni, érdemes pár nappal a konténer rendelés előtt beszerezni.

Egészséges a hajfesték?

Egészséges a hajfesték?A hajunk színe az egyik olyan tulajdonságunk, amit nagyon sokan szeretnek változtatni, és a változtatás nagyon könnyen meg is valósítható. De egészséges vajon a hajfestés?

A hajfestés tudománya a nagyon időkre nyúlik vissza, már a ókori Egyiptomban színezték a hajat álltai eredeti anyagokkal. Manapság azonban már nem csak természetes, hanem mesterséges anyagokat is használnak hajfestékek előállítására.

Először is figyelni kell arra, hogy felléphet festékallergia, ami fájdalmas kiütések formájában jelentkezik a fejbőrön a hajvonalnál és az arcon, súlyosabb esetben pedig akár kórházi ápolást is igényelhetnek. Ha először használunk hajfestéket, vagy új hajfestékre váltunk, akkor előtte mindenképpen érdemes egy bőrérzékenységi tesztet elvégezni, hogy várható-e allergiás reakció fellépése.

A hajfestés hátránya, hogy a sokszori festés roncsolhatja a hajakat, viszont szerencsére a kinövő haj mindig egészséges, így, ha túlzásba is visszük, akkor is idővel visszakapjuk az eredeti, egészséges hajunkat. Ha biztosra akarunk menni, akkor érdemes olyan hajfestéket választani, amely természetes, növényi alapanyagokból készült. A növényi festékek esetében a színpigmentek lágyan körülveszik a haj szerkezetét, ily módon kímélik a haj érzékeny struktúráját.